Valovilágosok igazságai !! vv4

Mindig minden körülmények között!!!

eva.jpgValó Világ 4 Extra: Megszokhattuk már, hogy a villalakók múltjából mindig kerülnek elő izgalmas dolgok, illetve ezek rendszerint a sz*x köré csoportosulnak. Most éppen a Blikk állt elő ilyen infóval VV Éviről. A magazin szerint Éva hármasban is szereti és volt rá példa, amikor naponta többször is csinálta így. Akkori kedvesének akart ezzel kedveskedni, a mostani barátja azonban meglepődött ezen.
 Tehát, VV Éva fénykorában naponta többször is csoportsz*xelt az újság szerint. Persze igazából csoportról nem lehet beszélni, Éva ugyanis egy barátnőjével kettesben kényeztette akkori szerelmét, majd a barátnő partnerét is még ugyanazon a napon. Így mindössze egy 2x3-mas jött össze. Éva múltjának ezt a részét nem sokan ismerték, így még jelenlegi barátja sem, aki nagyon meglepődött Éva titkos kalandján. De lehet, hogy irigykedik csupán?

Ádám, Évi jelenlegi barátja ezt mondta: "Erről eddig nem mesélt nekem, úgyhogy kicsit váratlanul ért! De ha jobban belegondolok, már mi is beszélgettünk arról, mi lenne, ha az egyik barátnője csatlakozna. Viszont ismerem Évát, rettentően féltékeny típus, nem lenne képes végignézni, hogy én épp egy másik nőt csókolok. Valószínűleg az iránt a fiú iránt nem érzett semmit, különben nem lett volna képes rá".
Éva erről már korábban is beszélt valakinek: "Volt egyszer egy pasim, akivel se veled, se nélküled kapcsolatban éltünk. A születésnapján úgy gondoltam, meglepem: elvittem hozzá az egyik barátnőmet, amelyből végül egy hármas bontakozott ki. Itt azonban még nincs vége a sztorinak, mert ezt követően még aznap a barátnőm pasiját is megleptük, amelyből szintén kialakult egy hármas".
Mindenesetre az ilyen titkos "valakinek" való elmesélés elég bizonytalan hátteret ad a hírnek.
Ez folytatodott tovább több napon keresztül csak Éva erről nem mesélt mert már szégyelte a több napos sz*x-et.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 31
Össz.: 47 648

Látogatottság növelés
Oldal: VV Éva
Valovilágosok igazságai !! vv4 - © 2008 - 2024 - valovilagigazsagok.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »